Időközönként a műszak a központi raktárból kapott lakatokat, a közös használatú szekrények,gázálarc tárolóhely, és egyebek zárjainak kicserélésére. természetesen ezek a jó minőségű biztonsági lakatok nem kerültek a rendeltetési helyükre, maradtak a szekrényeken a korrodált, nehezen nyitható lakatok, ellenben otthon mindenkinek sikerült (garázsajtó, pinceajtó, stb...) zárjait lecserélnie.
Egy ilyen csere után vittem jómagam egyik régi lakatom,hátha valaki a kollégák közül még tudja használni. Mivel azonban csak egy kulcs volt hozzá, és kivitelezése is igen silány volt, senkinek nem kellett. Már épp készültem kidobni, amikor Barna hozzám lépett:
-Ki ne dobd, "Kölyök"!, majd érdeklődő arckifejezésem (néztem mint a borjú) látva hozzátette.-Este jót nevetünk majd valakin! (ismerve őt gondolhatjuk, nem egészen így hangzott el a mondat...), de többet nem volt hajlandó elárulni.
A esti műszakváltást követően, tisztálkodás után, elindultunk az egyik korábbi történetünkben már említett vendéglátóipari egység felé, amikor a többiektől az "Öregbarna" egy kissé lemaradva intett,és egy vastag láncot varázsolt elő a zsebéből, majd mellétette a lakatom, és kijelentette:-Majd csak figyelj!
A kocsmához kiérve, a félhomályban a kerékpártárolóhoz settenkedett, sunyin körbepillantott, majd a lánc és a lakat segítségével összezárt két ott tárolt biciklit. Ezek után a többiek után siettünk, és a pultnál mindenki kikérte a maga "adagját". Odabent sűrű cigarettafüst gomolygott, és egyébként is túl zsúfolt volt a hirtelen betóduló emberáradattól a helyiség, ezért korsóját fogva kollégáinkkal kisétáltunk a friss tavaszi levegőre. Barnával persze úgy helyezkedtünk, hogy remek rálátásunk legyen a tárolóra, és izgatottan vártuk a fejleményeket.
Jó tíz perc múlva egy "svájcisapkás"kövérkés férfi lépett a kerékpárjához majd megdöbbenve tapasztalta, nem tudja kihúzni azt a tárolójából. Egy erőteljesebb rántás után ugyan kijött, de nagy csörömpöléssel magával rántott egy kempingbiciklit! -"Ki a jó édesanyja zárta össze a biciklijét az enyémmel!"-káromkodott, majd visszaindult a söntésbe. Kisvártatva egy alacsony középkorú emberrel tért vissza, aki széttárva a karját
csak annyit mondott:-"Én nem!" Azt persze elismerte a kerékpár valóban az övé, de a többiről hallani sem akart. A kövérkés, aki kicsit ittasabb volt, hangosan méltatlankodott, és vitatkozni kezdtek. Végül is abban állapodtak meg, egy kölcsönkapott biciklivel, a kisebbik kimegy a garázsába (a vasútállomás mellett volt, tehát nem túl messze), hoz egy fűrészt, majd szétoldják a bicikliket. Hamarosan vissza is tért, átadta a fűrészt a nagyobbik társának aki a jól kivilágítottnak nem mondható helyen hangos sivítással elkezdte a műveletet. A kocsma közönsége kitódult a hangos zajra, és különféle vicces beszólásokkal biztatták emberünket, akinek a homlokán csak úgy gyöngyöztek az izzadságcseppek, és vadul átkozódott, hol a teremtőt, hol a fűrészt szídva, hogy nyolc óra odabenti TMK-zás után neki még ilyenkor is fűrészelni kell!
Barna mindezt látva elégedetten húzta le a maradék sörét, és elindult mosolyogva visszafelé a buszmegálló irányába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése