Béla bácsi, egyik váltótársunk vidékről járó ember volt, zömök kövérkés, és jó kedélyű. Szívesen beszélgetett velünk váltás után is, elég volt egy kérdés a háztájiról, a szőlőjéről, és máris dőlt belőle a szó! A kollégák persze ezt ki is használták, no nem azért mert annyira érdekelte volna őket az öreg mondókája, hanem sokkal inkább azért, mert ilyenkor Béla bácsi elfeledkezett az időről, ami miatt később kapkodva, sietve kellett öltöznie, és futva mennie a buszmegállóba.
Egy idő tájt, más dolgunk nem lévén, (főleg hétvégenként), felkísértük az öreget az öltözőbe, és itt is kérdezgettük, melynek eredménye ismételten kapkodó fürdés, átöltözés lett, majd rohanás a buszhoz.
Béla bácsi azonban valamit megsejthetett, mert többek között amikor mi mentünk hazafelé,nem kérdezgettük (pedig akkor lett volna rá ideje, hogy válaszoljon...), valamint ha másik brigád váltotta, soha nem kellett sietnie. Ezért taktikát váltott, előbb lefürdött, majd öltözködés közben megnézve az óráját úgy osztotta be az idejét, hogy elég ideje maradjon mindenre.
Az új fejlemény persze nem váltott ki osztatlan örömöt, és mindenki vadul törte a fejét a megoldáson, ami ismételten az "Öregbarna" fejéből pattant ki! -"Át kell állítani az óráját!", mondta, és felderülő arcunkat látva folytatni kezdte "Amikor fürdik!" Az ötlet jó volt, már csak a terven kellett finomítani, de ez is gyorsan ment.
Egy hétvégi éjszakás műszakban jött el a megfelelő alkalom, miután este fél tíz tájban megtörtént a váltás, szándékosan kérdezgetni kezdtük, de Béla bácsi átlátott a szitán. Persze szokásunkhoz hűen ismét (f)elkísértük, és miután kollégái gyorsan eltávoztak az italmérés irányába, ismét feltettük kérdésinket. De Béla bácsi nem hagyta magát, és elindult fürdeni. Mi csak erre vártunk! Korábban sok vita volt róla miképp állítsuk át az óráját, többek között Barna szerette volna, ha visszahajtjuk, de ez azért nem talált követőre, mert az már durva lett volna ha Béla bácsi emiatt lekési az utolsó buszt, és várhat reggelig, így az előre állítás mellett döntöttünk. Az időpontot 15 percben határoztuk meg, ez felelt legjobban meg céljainknak.
A kiadós tusolást követően Béla bácsival ismét próbáltunk szóba elegyedni, de ő miután órájára nézve meglátta, mennyi az idő, eszeveszett öltözködésbe kezdett, és szidta magát, szidott minket, hogy megint rohannia kell a buszhoz. Mi mindezt csendes szemlélődéssel figyeltük, és vártuk a következő estét, amikor megtudhatjuk a történet folytatását.
Nos következő műszakváltásunkkor Béla bácsi elárulta, miután észlelte mindössze cirka 8-10 perce maradt, ezért a lépcsőfokokat hármasával szedve, majd a gyárkapun belül "toronyiránt" keresztül füvön, sóderon, leizzadva ért a kettes kapuhoz, és ügyet sem vetve az ismerős portás jóindulatú megjegyzésére (hová ilyen sietve?) szaladt a buszmegálló felé ahol a kocsiálláson valóban bent állt egy busz, csakhogy ez a negyedórával előbb induló városi járat volt. Persze eszébe sem jutott táblákat nézegetni, csapzottan izzadtan keresgette a bérletét, mert a bajuszos sofőrt nem ismerte. "Épp hogy elértem"-törölgette a homlokát, majd a busz belseje felé pillantva csodálkozva nézte, egy ismerős arcot sem lát! A buszsofőr éppen szólni készült, hogy a bérlete nem megfelelő, amikor Béla bácsinak szörnyű gondolata támadt, ezért rákérdezett a végállomásra, majd a válasz után az időre! Ekkor magában káromkodva leszállt a buszról, és gyárkapu felé visszanézve megpillantotta ismerős útitársait, akik kényelmes tempóban ballagtak a megálló irányába!
Mindezek után már Béla bácsi is zárta a szekrényét!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése