Az a korábban leírtakból is kiderült már, brigádunkban nem volt tanácsos felvágni, dicsekedni, mégis aki ezt az "alapszabályt" figyelmen kívül hagyta az úgy járt mint "Karcsi" a következő történetben.
Az evés központi szerepet játszott munkás hétköznapjainkban, és ráadásul számtalan alkalmat adott egymás megviccelésére. Az "Öregbarna" egyik kedvenc húzása volt például a sótartó tetejének meglazítása, és miután a tetején lévő lukak jócskán eltömődtek már (mindenki csak a "baleset" után takarította ki) ezért a szerencsétlen delikvens jól megrázta az étele fölött,a kupak levált, majd az összes sót beleborította a kajájába! De egy idő után mindenki megismerte a trükköt (ezért délelőttös műszakban Barna kikerékpározott az Irodaházi étterembe és ott is hasonlóképp huncutkodott!), így újabb és újabb tréfákat kellett kieszelni.Egy idő után már senki nem merte őrizetlenül hagyni a magával hozott ételt, mindenki körültekintően ellenőrizte a só, és cukortartót, épp ezért jött jókor Karcsi dicsekvése, akiről tudni kell hogy a munkásszállón lakott, és emiatt (is) elég felemás volt az étkezése. Fizetés utáni napokon Lukulluszi lakomákat tartott, míg a pénze fogyásával egyenes arányban csökkent az elfogyasztott ételek minősége és mennyisége, egyenesen a májkrémig.
Az ominózus napon Karcsi midőn meglátta szerény uzsonnánkat a hasát simogatva kijelentette:
-"Már esztek? Én majd csak később, akkor megeszem a káposztámat!"-majd hogy szavainak nyomatékot adjon egy rakott káposztás konzervet vágott le asztalra, majd távozott! Bátran tehette, hiszen a szem előtt hagyott konzervben észrevétlenül nem lehetett kárt tenni, legalábbis ekkor ezt gondolta! Ezután akárhányszor bejött valaminek mindig megjegyezte "Majd megeszem káposztámat!", ami mindenkit egyre jobban idegesített! A megoldás végül is "Erőspista" fejéből pattant ki, aki a közös szekrényt feltúrva, egy korábban általa otthagyott, és már szavatossági időt vesztett konzervre bukkant melyen a "zöldborsófőzelék tükörtojással" felirat díszelgett. Akkoriban a csomagolás még nem érte el a mai minőséget, a fémdoboz oldalán egy papírcsík futott körbe ezen volt minden információ! Ezért Karcsi sokadik kijelentését követően, mikor távozott,ezeket feliratokat cseréltük meg (a papírokat a dobozról óvatosan lefejtve), így került a zöldborsó konzervre a káposztás címke.
Ezt követően Karcsi előtt feltűnően sokat beszéltünk a romlott konzervekről, felsorolva azokat az eseteket amelyek velünk is előfordultak. De ő ügyet sem vetett ránk, szajkózta a régi szlogenjét, egészen este hat óráig! Ekkor a kondenzvíz tartályhoz távozott, majd az ott ügyesen kialakított tartón elhelyezte a zárt konzervet, majd a 25-ös szelep elforgatásával óvatosan folyatni kezdte rá a forró vizet. (abban az időben mi így melegítettük a konzervet!)
Bő húsz perc elteltével a konzerv el is érte a kívánt hőmérsékletet, ezért Karcsi behozta, és az előre elkészített asztalhoz lépett, majd nekiállt bontani a "káposztáját"! A kinyitás után azonban megmerevedett, és éles hangon felkiáltott, mire mindannyian odafordultunk.-"Mi történt!".
-"A jó életbe! Annyit beszéltetek a romlott konzervről, és erre tessék!"- mutatta meg nekünk a penetráns szagú, és meghatározhatatlan állagú zöldessárga masszát amely cseppet sem emlékeztetett a rakott káposztára. Karcsi tovább átkozódott, szidta a boltost, a konzervgyárat, és mérgesen kiszaladt a műszerszobából a kuka felé, hogy kiborítsa a trutyit.
Mi persze hét tájban még elővettük az őáltala lesajnált estebédünket, és jóízűen falatozni kezdtünk, kolbászt, felvágottat, paprikás szalonnát, ki mit hozott, miközben odasúgtuk Karcsi felé "Igaz nem káposzta, de ez is jó!", így karbantartva kollégánk vérnyomását.
Persze később visszaadtuk neki a konzervjét (nagyjából negyed tíz tájban, a váltás előtt, amikor már nem tudott vele mit kezdeni), és elmondunk neki miképp cselekedtünk! Erre ismételten jót káromkodott, mindenesetre az biztos ezek után soha nem tett megjegyzést, sem a saját, sem a másik ételére!
Jó étvágyat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése